Havazás és 15 fok is jöhet a jövő héten

2025. január. 04 12:21

Vasárnap melegfront érkezik, amely után a szokásosnál jóval enyhébben indul a hét. A délnyugati országrészben 15 fokot is mérhetünk majd, a hét második felében viszont átmenetileg havazás is előfordulhat a hűvösebb területeken.

Vasárnap a látási viszonyok javulása várható, azonban a kezdetben kevésbé felhős tájakon is megvastagszik a felhőzet, és jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra: az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű. A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Melegfront

Melegfront nehezíti a koncentrációt és teszi próbára az idegeinket. Ilyenkor a gyulladásos folyamatok fellángolhatnak és az ízületi panaszok felerősödhetnek. A szél időnként megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás nem változik.