Havazás és ónos eső teszi próbára figyelmünket

2018. március. 02 5:05

Dél felől egyre enyhébb és nedvesebb léghullámok áramlanak fölénk, emiatt csapadékos napunk lesz. A havazás mellett az esti órákban már ónos esőre is számítani kell.

Túlnyomóan borult lesz az ég. Többfelé várható változó intenzitású, ismétlődő havazás, de délen, délkeleten néhol ónos eső, fagyott eső is kialakulhat. A keleti, északkeleti szelet olykor élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -5 fok között várható, késő este -1, -6 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd átmenetileg csökken a felhőzet, kevés napsütés is lehet, de késő délutántól délnyugat felől újra beborul.
  • Reggelig többfelé várható havazás, délkeleten néhol ónos eső, majd napközben egyre kevesebb helyen, inkább keleten eshet a hó.
  • Estétől délnyugaton újra előfordulhat csapadék, ekkor már ónos eső, eső formájában.
  • Az északi, északnyugati, majd a délkeletire forduló szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -9 és -2 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható.

 

vasárnap

  • Kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felében felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakok is lehetnek.
  • Elszórtan várható havas eső, eső, északon havazás.
  • Reggel és este az ország déli felén ónos eső is kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható.

 

hétfő

  • Kezdetben néhány órás napsütésre is számíthatunk, majd a nap második felében délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Éjszaka és hajnalban zúzmarás ködfoltok is kialakulnak.
  • Este a Dunántúlon már több helyen elered az eső, néhol ónos eső is lehet.
  • A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, hajnalban néhol ónos eső, a hegyekben havazás.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős időre van kilátás.
  • Többfelé várható eső.
  • A délies szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Többfelé valószínű újabb esőzés.
  • A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.