Hétvégén már akár havazhat
2022. március. 30 13:09Azok után, hogy az elmúlt napokban rövid ízelítőt kaptunk a meleg, késő tavaszi időjárásból a hétvégére erős lehűlés érkezik, helyenként havazás, havas eső is előfordulhat.
Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég. Az összefüggő csapadékzóna északkelet felé halad, a délkeleti határt csak délután éri el. Országszerte várható csapadék. Jelentősebb mennyiségnek nagy területen van esélye. A déliről északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, a Dél-Alföldön lehetnek erős lökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. A Dél-Alföld egyes részein azonban magasabb értékeket is mérhetnek.
péntek
- Napközben dél felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, majd délutántól délnyugati irányból ismét növekszik, vastagszik a felhőzet.
- Sokfelé várható eső, zápor, a csapadék súlypontja délutánra északkelet felé tevődik, átmenetileg kevesebb helyen eshet, ugyanakkor délnyugat felől újabb csapadékzóna érkezik.
- Főként hazánk délkeleti felén néhol zivatar is kialakulhat.
- Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős széllökések és zivatar környékén is megerősödhet a légmozgás.
- Hajnalban 3 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, majd délutánra 8 és 19 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket a Tiszántúlon regisztrálhatják.
szombat
- Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, néhol időnként felszakadozásokkal.
- Összességében több helyen várható eső, zápor, de kimaradhatnak területek a csapadékból.
- Estétől az esőt északnyugat felől helyenként havas eső, hó is felválthatja.
- Az északnyugati szelet sokfelé erős, néhol időnként viharos lökések kísérhetik.
- A minimum-hőmérséklet -2 és +5, a maximum 4 és 15 fok között várható, nyugaton lehet a hidegebb, délkeleten pedig a legenyhébb idő.
vasárnap
- Felhős idő várható, majd egyre nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet.
- Egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.
- A záporok mellett néhol hózápor is előfordulhat, főleg az éjszakai, reggeli órákban.
- Az északnyugati, északi szelet több helyen erős, néhol viharos lökések kísérhetik.
- Hajnalra -3 és +3 fok közé hűl le a levegő, majd a délutáni órákban általában 5, 9 fokot mérhetünk.
hétfő
- Felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
- Helyenként előfordulhat kisebb csapadék.
- A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.
- Hajnalra általában -5 és +1 fok közé hűl le a levegő, majd délután többnyire 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
kedd
- Felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
- Helyenként előfordulhat kisebb csapadék.
- Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik.
- A hajnali -3, +3 fokról délutánra általában 9, 15 fokig emelkedik a hőmérséklet.