Hétvégére visszatér a strandidő

2023. július. 26 13:30

A jelentős lehűlést okozó hidegfront csütörtökön elhagyja hazánkat. A hétvégén már ismét meleg, nyári időre számíthatunk. Záporok, zivatarok nagyobb számban vasárnap lehetnek.

Csütörtökön legkésőbb délelőttig a felhős részeken is naposra fordul az idő, emellett napközben gomolyfelhők képződnek. Csapadék nem valószínű, csupán az északkeleti részeken fordulhat elő egy-egy zápor. Az északnyugati, nyugati, a Nyugat-Dunántúlon a délnyugatira forduló szelet több helyen élénk lökések kísérik. A hőmérséklet csúcsértéke 22 és 27 fok között alakul.

 

péntek

  • Általában napos időben lesz részünk gomoly- és fátyolfelhőkkel, de északon több lehet a felhő.
  • Inkább csak az északi határ közelében fordulhat elő egy-egy futó zápor.
  • Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél.
  • Hajnalban 9 és 16, délután 26 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

 

szombat

  • Általában sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Északon helyenként előfordulhat záporeső, zivatar is.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 12, 19, a maximum 28 és 33 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A fátyolfelhők mellett erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, de általában több órára kisüthet a nap.
  • Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többfelé megélénkül a nyugati, északnyugati szél.
  • Zivatarban erős lökések is lehetnek.
  • A hajnali 14, 21 fokról 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

hétfő

  • Erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés és sok a fátyolfelhő, a délutáni óráktól azonban már kevesebb felhőre, jobbára napos időre számíthatunk.
  • Szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, sőt meg is erősödhet az északnyugati, északi szél.
  • Zivatar környékén akár viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 14, 21, a csúcsérték 24 és 30 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többórás napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd a nap második felétől északnyugati irányból vastagabb felhőtömbök érkezhetnek.
  • Napközben számottevő csapadék nem valószínű, de körülbelül az esti óráktól északnyugat felől egyre több helyen előfordulhat zápor, zivatar.
  • Sok helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • A hajnali 12, 19 fokról délutánra 26 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.