Szerdán újabb hidegfront vonul át felettünk. Többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, de lehűlés ezúttal nem várható.
Kedden napos, gyengén felhős időre számíthatunk, majd a déli óráktól nyugat felől elkezd megnövekedni, késő estétől határozottan megvastagodni a felhőzet. Délutántól a nyugati határszélen, estétől a Dunántúlon már máshol is előfordulhat zápor, zivatar. A délies, estétől az egyre nagyobb területen északira forduló szelet élénk lökések kísérhetik. Zivatarok környezetében megerősödhet, esetleg viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 28 és 33 fok között alakul, a nyugati határszél közelében lehet ennél kissé hűvösebb az idő. Késő este 18, 23 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
viharos_tengerpart
Szerdára virradó éjjel tovább vastagszik a felhőzet, és napközben is erőteljes felhőképződés valószínű, de előfordulnak kevésbé felhős, napos tájak, illetve időszakok is. Összességében többfelé, akár több hullámban számíthatunk záporra, zivatarra, esőre is. Reggelig északkeleten még kicsi a csapadék esélye, délutántól pedig a Nyugat-Dunántúlon csökken. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 15, 21, a maximum 25, 32 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
sok_gomoly_nap
Csütörtök hajnalra képződő pára, köd feloszlik, napközben általában gomolyfelhős, napos idő várható, de keleten magasszintű felhőzet is lesz felettünk. A Dunától keletre zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között alakul.
Fotó megosztása:
apa_lany_park_nyar
Pénteken többórás napsütés mindenhol valószínű, de helyenként erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél napközben megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban 11, 18, délután 26, 33 fok várható.
Fotó megosztása:
nyar_valyu_hegyek
Szombaton magasabbra törő gomolyfelhőkből helyenként zápor, zivatar kialakulhat, de többórás napsütés így is valószínű. Az északias szél napközben megélénkül. Kora reggel 10, 18, délután 24, 32 fok valószínű.
Fotó megosztása:
kerekparosok_varos_nyar
Vasárnap többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. Hajnalban 9, 17, délután 25, 32 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása: