Indul a hőmérsékleti hullámvasút

2021. január. 28 5:09

Melegfrontnak hoz többfelé esőt, keleten havazást estétől. Jelentősen megenyhül az idő, de vasárnap markáns hidegfront rántja vissza a hőmérsékletet. A jövő hét második felében újabb enyhülés jön.

Csütörtökön szakadozó felhősáv vonul kelet felé, mögötte a délutáni óráktól nyugat felől melegfronti felhőzet érkezik, estére a legtöbb helyen már erősen felhős lesz az ég. Délelőtt északnyugaton megszűnik a gyenge csapadék, átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre több helyen eső, havas eső, északkelet felé haladva már inkább havazás valószínű. A délnyugati szél este megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között alakul. Késő este -1, 4 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti szakadozások lehetnek.
  • Hajnalban, reggel elsősorban az ország keleti, északkeleti területein sok helyütt párássá, ködössé válhat a levegő.
  • Éjjel, reggel többfelé, napközben kevesebb, késő délutántól ismét több helyen várható csapadék: általában eső lesz a jellemző, de éjjel, reggel hazánk északkeleti felén, este már csak az északkeleti megyékben fagyott esőre, havas esőre, havazásra is számítani lehet.
  • Főleg a hegyekben néhol ónos eső sem kizárt.
  • A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Hajnalban lehetnek ködfoltok.
  • Az ország nagy részén hosszabb-rövidebb napos periódusokra is számítani lehet, de délutántól, estétől ismét egyre több helyen megvastagszik a felhőzet.
  • Éjszaka nyugat felől szűnik a csapadék, napközben számottevő mennyiség nem valószínű, a késő délutáni, esti óráktól azonban ismét több helyen eleredhet az eső, az északkeleti határ közelében havas eső, hó is hullhat.
  • A nyugati, majd déli szél a Dunántúlon néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Eleinte jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet.
  • Bizonytalan, de éjjel, délelőtt több helyen is előfordulhat csapadék, délután, este inkább már csak délen és keleten valószínű.
  • Ahogy észak felől hűl a levegő, az esőt egyre inkább havas eső, hó válthatja fel.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -3 és +4, a déli órákban -2 és +7 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Eleinte változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, majd nyugat felől erősebben megnövekedhet a felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Néhol időnként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.

 

KEDD

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan előfordulhat csapadék: inkább eső, de főleg északkeleten havas eső, hó is lehet.
  • Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.