Jelentős enyhülés, majd lehűlés is jön a héten

2020. március. 09 4:59

A hét közepéig egyre melegebb időre számíthatunk hazánkban, majd pénteken egy erősebb hidegfront éri el az országot, amelynek hatására a hétvégére több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Hétfőn az ország középső tájain a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyek délután már akár jelentősebben is takarhatják a napot. A keleti határ közelében viszont mindvégig sok lehet a felhő, a Nyugat-Dunántúlra pedig délután érkezhet vastagabb felhőtakaró. Száraz idő lesz, mindössze az esti óráktól fordulhat elő nyugaton gyenge eső. A légmozgás gyenge, mérsékelt lesz, de a Kisalföldön a déli szelet élénk lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható. Késő este 2, 8 fok valószínű.

 

kedd

  • Éjszaka többnyire erősen, napközben változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Hajnalban nyugaton helyenként eső előfordulhat, de napközben csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Éjszaka erősen megnövekszik, délelőtt északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan számíthatunk esőre, záporra.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

 

szombat

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Éjszaka több helyen, napközben főként keleten valószínű eső, záporeső.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.