Jövő hét elején újra havazhat

2017. december. 15 5:12

Pénteken markáns hidegfront éri el hazánkat, amely mögött 6-8 fokkal hidegebb levegő érkezik hozzánk. Vasárnaptól téli idő várható hózáporokkal, kisebb havazással.

Péntek délelőtt átmenetileg több helyen kisüthet a nap, majd nagyrészt borult lesz az ég. Reggel még főként északkeleten, majd napközben északnyugat felől újabb hullámban várható sokfelé eső, a legnagyobb mennyiség a déli megyékben valószínű. Hajnalban északkeleten átmenetileg ónos eső sem kizárt. A déli, délnyugati szelet nagy területen erős, néhol viharos lökések kísérhetik, majd napközben egyre többfelé északnyugatira fordul, és veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű, de északkeleten csak 5, 7 fok valószínű. Késő este 1, 6 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, déli óráktól északnyugat felől szakadozik, vékonyodik, majd estétől jelentősen csökken a felhőzet.
  • Délelőtt mg többfelé várható eső, zápor, a hegyekben havazás, havas eső is. Délután főként a Tiszántúlon eshet még.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és+5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Több órás napsütés várható, felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Legfeljebb egy-egy hózápor lehet.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon (jellemzően északkeleten és délnyugaton) kissé hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és +5 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Kezdetben kevés lesz a felhő, több órára kisüthet a nap, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Néhol hószállingózás, gyenge havazás előfordulhat.
  • A nyugati, délnyugati szél kissé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, néhol kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Elszórtan hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat.
  • A délnyugati, este a Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között, a még gyengébben felhős részeken kissé -6 fok alatt alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

szerda

  • Erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az északi országrészen vonul át a hidegfront. Ott változékonyabban alakul az időjárás. Délen marad a hőség. Ilyenkor megszaporodnak a rosszullétek. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már megjelentek a levegőben. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a magas, a pázsitfűféléké és az útifűé az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A légnyomás emelkedik.