Jövő héten is marad a változékonyság

2022. január. 30 5:20

Időjárásunk változékony jellege a jövő hét folyamán is megmarad. Több alkalommal várható kisebb csapadék, erős szél kíséretében.

Vasárnap a többórás napsütést felhőátvonulások zavarják, amelyekből helyenként fordulhat elő zápor, esetleg hózápor. A nyugati, északnyugati szél sokfelé viharossá fokozódik, több helyen erősen viharos lökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a délnyugati határ mentén 11, 12 fok is lehet. Késő este -2, +3 fok valószínű.

hétfő

  • A nap első felében főleg fátyolfelhőzetre számíthatunk, majd az ország nagy részén megvastagszik a felhőtakaró. Csökkenés estétől valószínű észak, északnyugat felől.
  • Délelőttig számottevő csapadék nem várható. A déli óráktól szórványosan előfordulhat eső, zápor, főként hazánk északkeleti felén, illetve a hegyekben havas esőre, hózáporra is számítani lehet.
  • Az északnyugati, majd délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és 0 fok között alakul.
  • A maximum általában 4 és 9 fok között várható, de északkeleten alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

 

kedd

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, majd estétől északnyugat felől összefüggőbb, vastagabb felhőtakaró érkezhet.
  • Néhol előfordulhat hózápor, havas eső zápor, egy-egy zápor. Késő este, éjszaka északnyugat felől már több helyen valószínű csapadék: kezdetben inkább hó, majd nyugati irányból egyre inkább havas eső, eső.
  • Kisebb körzetekben ónos eső is kialakulhat.
  • Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon több helyütt erős lökések kísérik, majd délutántól mérséklődik a légmozgás.
  • Hajnalban -8 és 0, délután általában 1 és 6 fok közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről.

 

szerda

  • Északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • A nap első felében több, második felében kevesebb helyen valószínű csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt előfordul, néhol ónos eső sem kizárt.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél sokfelé megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a szélvédett, eleinte derült keleti tájakon -11 és -6 fok közé is lehűlhet a levegő.
  • Hajnalban már enyhébb időre van kilátás, majd a délutáni órákban általában 4, 10, a felhősebb, havas keleti részeken -1, +3 fokot mérhetnek.

 

csütörtök

  • Napközben változó felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Estétől nyugat felől vastagabb melegfronti felhőzet érkezhet.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, havas eső, hószállingózás.
  • Az északnyugati szelet kezdetben főként a Dunántúlon élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet -8 és +1, a maximum általában 3 és 8 fok között valószínű, de az északkeleti tájakon hidegebb is lehet.

 

péntek

  • Felszakadozik a felhőzet, napközben változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, havas eső, hószállingózás (hó főleg az északkeleti országrészben lehet).
  • A déli, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban általában -5, +1, a szélvédett fagyzugokban -11, -6 fokot mérhetnek.
  • Kora délután többnyire 5, 11, északkeleten -1, +4 fok valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.