Jövő héten már hó is hullhat

2021. március. 13 13:12

A vasárnap átvonuló hidegfront után sarkvidéki eredetű léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe. A jövő héten a záporok mellett már hózáporok is hullhatnak a gomolyfelhőkből.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Többfelé számítani kell esőre, záporra. Nagyobb mennyiségű csapadék a délnyugati megyékben valószínű. Késő délután, este a csapadékzóna már délkelet felé húzódik. A szél északnyugatira fordul és sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a tartósabban csapadékos nyugati, délnyugati tájakon lesz a hűvösebb, a déli, délkeleti határnál az enyhébb idő.

 

hétfő

  • A nyugati országrészben már reggel, délelőtt nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, keletebbre azonban a nap első felében még felhős idő valószínű és csak később csökken a felhőzet.
  • Este a Nyugat-Dunántúlon ismét több lehet a felhő.
  • Reggelre a Tiszántúlon is eláll az eső. Napközben elvétve fordulhat elő jelentéktelen futó zápor.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul.

 

kedd

  • Általában napos, gomolyfelhős idő valószínű, felhősebb időszakok a keleti, északkeleti megyékben lehetnek.
  • Napközben helyenként záporeső előfordulhat, később hózápor sem kizárt.
  • Az északi, északnyugati szél élénk, főleg az Észak-Dunántúlon több helyütt erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a csúcshőmérséklet 7 és 11 fok között várható.

 

szerda

  • A gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütés várható, de keleten akár nagyobb területen is felhősebbre fordulhat az idő.
  • Helyenként zápor, hózápor is előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali -5, +2 fokról 6 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • A napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, de lehetnek tartósan felhős tájak is.
  • Helyenként kialakulhat zápor, hózápor.
  • Az északi, északnyugati szél élénk, néhol időnként erős lesz.
  • Hajnalban -5, +1, délután többnyire 5, 10 fokot mérhetnek.

 

péntek

  • Gyengén és erősen felhős területek, illetve időszakok egyaránt lesznek.
  • Helyenként kialakulhat zápor, hózápor.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol időnként megerősödik.
  • Hajnalban -5, +1, délután pedig 5, 10 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.