Kedden folytatódik a borongós, párás idő, kisebb esővel, majd a hét közepétől szárazabbra fordul időjárásunk és hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk.
Kedden általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vizes_pokhalo_eso_osz
Szerdán északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé naposra fordul az idő - ugyanakkor elsősorban délen és nyugaton még maradhatnak tartósan felhős körzetek. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél főként északkeleten, keleten élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Kora délután 8, 13 fok valószínű.
Fotó megosztása:
osz_alma_eso 1
Csütörtök hajnalban, reggel inkább csak a Dunántúlon képződhetnek átmeneti ködfoltok, esetleg rétegfelhőzet. Ezek délelőtti feloszlását döntően napos idő követi. Csapadék nem lesz. Az északias szél a Tiszántúlon néhol megélénkülhet. Hajnalban általában -3, +3 fok várható, az északi fagyzugokban lehet ennél hidegebb. Kora délután 8, 12 fok várható.
Fotó megosztása:
hattyu_to_nadas_osz
Péntek hajnalra többfelé párássá válik a levegő, helyenként köd is képződik - a látási viszonyok javulását alapvetően derült, napos, száraz idő követi. Az északi, északkeleti szelet északkeleten néhol élénk lökések kísérhetik, másutt alapvetően gyenge vagy mérsékelt marad a légáralmás. A minimum általában -5 és 0 fok között várható, ennél hidegebb a fagyzugokban lehet, a magasabban fekvő helyeken és a szeles északkeleti tájakon enyhébb idő valószínű. A csúcsérték 9 és 14 fok között alakul.
Fotó megosztása:
mokus_napos_osz
Szombat hajnalra többfelé pára, helyenként köd képződik - ezek napközben feloszlanak, és napos időre lehet számítani többnyire kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél a nap folyamán egyre többfelé délkeletire, délire fordul, néhol meg is élénkülhet. A minimum -7, +2, a csúcsérték 9 és 14 fok között alakul.
Fotó megosztása:
nap_paras_osz_hegy
Vasárnap a hajnali párásság, köd megszűnését követően nyugatról felhősödésre van kilátás, de csapadéknak kicsi az esélye. A déli, délkeleti szél alapvetően mérsékelt marad. Hajnalban -7, +2, délután 7, 15 fok valószínű.
Fotó megosztása: