Készüljünk fel, fagyos éjszakák következnek

2024. október. 31 11:20

Szombaton hidegfront vonul át hazánk felett, amely jelentős lehűlést hoz. Vasárnaptól az ország nagy részén éjszakánként már fagyra kell számítani.

Pénteken napközben a köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, legkésőbb az északkeleti határnál süthet ki a nap. Másutt eleinte fátyolfelhős idő várható, majd napközben a Délnyugat-Dunántúl kivételével kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A nyugati szél jellemzően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de az ukrán határnál kissé hűvösebb is lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Készüljünk fel, fagyos éjszakák következnek

1 / 6
Szombat éjjel terjeszkedik, nappal zsugorodik a köd, rétegfelhőzet, ugyanakkor a magasban átvonulhat felettünk egy széteső front szakadozott felhőzete. Emellett napos tá...jak, időszakok is várhatók. Az éjszakai, reggeli órákban néhol szitálás, napközben helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon, valamint északkeleten sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, a maximum 10 és 17 fok között valószínű.
Fotó megosztása: