Kiadós esőzés közelít nyugat felől

2019. november. 27 5:17

Szerda délután egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek mozgása térségünk felett jelentősen lelassul, egyre több helyen kell ismétlődő esőre számtani.

Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütésre keleten van esély. A kora délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. Késő este 6, 12 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben csak délen lehetnek átmeneti felszakadozások, majd estétől északnyugaton csökken a felhőzet.
  • Északon ismétlődő eső, zápor várható, de délen is több helyen valószínű csapadék.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, majd este a szél a Dunántúl északi felén egyre többfelé északnyugatira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között várható, délen lesz napközben a melegebb.

 

péntek

  • Napközben fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, főleg az északi megyékben többfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

szombat

  • A többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra számíthatunk helyenként futó záporral, főként a hegyekben egy-egy hózáporral.
  • Élénk, többfelé erős lesz az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagy a derült, szélvédett helyeken lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd délután nyugat felől fátyolfelhőzet húzódik fölénk.
  • Nyugaton estére a felhőzet meg is vastagszik.
  • Késő délutántól nyugaton, majd éjszaka másutt is egyre többfelé alakul ki eső.
  • A déli, délkeleti szél élénk, a Dunántúl északi felén többfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Túlnyomóan borult időre van kilátás.
  • Országszerte várható eső, amelyet a nap második felében több helyen havas eső, hó válthat fel.
  • Többfelé lesz erős a délkeleti, majd az északira, északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.