Komoly lehűlés érkezik a hétvégén

2024. szeptember. 24 5:05

A hét közepén átmenetileg megnyugszik időjárásunk, majd pénteken újabb hidegfront éri el hazánkat, amely után már jóval hűvösebb levegő fog érkezni hozzánk a hétvége folyamán.

Kedden nyugat, délnyugat felől határozott felhősödésre, ezzel együtt egyre több helyen záporra, zivatarra számíthatunk, néhol akár tartósabban is eshet. A legtöbb – szűrt – napsütés az északkeleti, keleti országrészben várható, arrafelé inkább csak késő délután, este jelenhetnek meg a csapadékgócok. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, az Alföldön helyenként meg is erősödik. Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél több fokkal alacsonyabb, míg az Alföldön néhol kissé magasabb is lehet. Késő este 11, 17 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy mediterrán ciklon hidegfrontja vonul át felettünk. Jelentős változást az időjárásban nem okoz, de nedvesebbé válik a levegő. Az időjárás érzékenyek azonban kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.

A légnyomás csökken.