Komoly változást hoz a hétvégi hidegfront

2018. szeptember. 18 12:14

A kellemes, nyárias időt már nem sokáig élvezhetjük. A hétvégén érkező lehűlés ezúttal tartósabbnak ígérkezik a korábbiaknál, ráadásul esőre is számítani kell.

Szerdán általában derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő lesz, a Nyugat-Dunántúl fölé sodródhat be délután esetleg több felhő. Néhol megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Derült vagy gyengén felhős, száraz idő lesz.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között várható.

 

péntek

  • Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, csak késő délután, este nyugaton kezdődhet meg a felhőzet növekedése.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 30 fok között várható.

 

szombat

  • Északnyugat, észak felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délkeleten, délen még több órára kisüt a nap.
  • Több helyen – az ország déli, délkeleti felén inkább csak késő délutántól – valószínű eső, zápor.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.
  • A hőmérséklet északnyugaton napközben alig változik, 15 és 19 fok között valószínű, míg délkelet felé haladva egyre melegebb lesz, az Alföld déli részén délután 27, 29 fok ígérkezik.

 

vasárnap

  • Észak felől csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Éjjel még több helyen, délelőtt már csak néhol valószínű zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.