Lesz, akinek zápor, de lesz, akinek napsütés is jut

2026. március. 17 4:59

Átmeneti szünet után kedden ismét lehet záporokra számítani, amit egy magassági hidegcsepp okoz majd. A hőmérséklet is egyre több helyen esik vissza, de még így is az átlag körül marad.

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de délután északkelet felől elkezdhet vékonyodni, esetleg szakadozni a felhőzet. Elszórtan számíthatunk esőre, záporra – nagyobb eséllyel hazánk nyugati felén, kétharmadán, de délelőtt néhol keleten sem kizárt kisebb záporeső. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő este 3, 8 fok lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
 
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy északnyugat felől érkező hidegfront határozza meg a humánmeteorológiai helyzetet. Értónus-változás és vérnyomás-emelkedés léphet fel. Régebbi műtétek helye vagy kopásos ízületi bántalmak sajoghatnak.

A légnyomás emelkedik.