Lesz ennél még jobb idő

2020. október. 24 13:20

A jövő hét elejére elhagyja hazánkat a hidegfront, egyre több helyen hosszabb időszakokra kisüt a nap és néhány fokkal melegebb időre számíthatunk.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként északnyugaton helyenként tartósabban megmaradhat a köd, majd délután a Nyugat-Dunántúlon szakadozik a felhőzet, és napos időszakok is lehetnek. Eleinte északnyugat kivételével többfelé várható eső, zápor, majd délután a csapadékzóna kelet felé helyeződik, és fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

 

hétfő

  • Egyre többfelé szakadozik, csökken a felhőzet, de főként északkeleten maradhatnak erősebben felhős vidékek is.
  • Kisebb eső elsősorban az ország északkeleti, keleti részén fordulhat elő, máshol számottevő csapadék nem valószínű.
  • Reggelre helyenként köd képződhet.
  • A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, főként a Dunántúlon megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb az idő.

 

kedd

  • Az ország nagy részén gyengén felhős, napos idő várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon megnövekszik a felhőzet.
  • Elszórtan eső, záporeső is előfordulhat.
  • Reggelre helyenként köd képződhet.
  • A délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

 

szerda

  • Szakadozott frontfelhőzet lesz felettünk, de számottevő csapadékra nem kell számítani.
  • Hajnalra több helyen képződik köd, illetve rétegfelhőzet.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Gyengén és erősen felhős területek is lesznek.
  • Helyenként gyenge eső előfordulhat.
  • Reggelre helyenként köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet.
  • A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

péntek

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan eső, záporeső is előfordulhat.
  • Reggelre helyenként köd képződhet.
  • Sok helyütt megélénkül a nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnapig nem kell fronthatással számolni. Csütörtökön érkezik a következő front, ami egy mediterrán ciklonhoz tartozik. Kevés lesz a felhő, még előbújik a nap. Fagyos reggelre ébredünk.

A légnyomás csökken.