Letehetjük végre az esernyőt?

2024. december. 11 13:34

A következő napokban már jelentősebb mennyiségű csapadékra nem kell számítani, legfeljebb kisebb eső, hószállingózás, szitálás fordulhat elő. Időnként a nap is előbukkan.

Csütörtökön a szakadozott felhőzet mellett inkább csak rövid napos periódusokra kell számítani, de csapadék nem várható. Késő délutántól egyre többfelé képződik, illetve terjeszkedik alacsonyszintű felhőzet. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon és az északkeleti tájakon megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.