Májusi időjárást láthatunk a héten

2018. április. 09 13:06

A következő időszakban az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb időre számíthatunk, a május második felében szokásos időjárást fogunk tapasztalni.

Kedden a néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, majd estefelé csökkenhet jelentősebben a felhőzet. Elszórtan alakulhat ki zápor, helyenként- nagyobb eséllyel az Északi-középhegység térségében – zivatar. A déli szél élénk, főként a Dunántúlon erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

 

szerda

  • Eleinte nyugaton, majd délután másutt is csökken a felhőzet.
  • Szórványosan zápor előfordulhat.
  • Megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Sok napsütésre, délután gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Délutántól nyugat felől zápor, zivatar várható.
  • A délkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

 

péntek

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Keleten több helyen, nyugaton helyenként zápor, zivatar valószínű.
  • A délnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

 

szombat

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több órás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Többnyire felhős lesz az ég.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.