Már látjuk, mikor ér véget a hőhullám

2022. július. 04 5:13

A hét elején még országszerte hőségre számíthatunk, majd az átvonuló hidegfront hatására szerdától mérséklődik a nappali felmelegedés, megszűnik a hőség.

Hétfőn általában napos, száraz időre van kilátás kevés felhővel, ugyanakkor a délutáni, esti óráktól az Alpokalján és a Kisalföldön több lesz a felhő és előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. Az Észak-Dunántúlon helyenként erős, zivatar térségében akár viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű. Késő este 22, 29 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • Hidegfront szakadozott felhőzete vonul át felettünk. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Estétől nyugat felől csökken a csapadékhajlam.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat.
  • A hajnali 14, 23 fokról délutánra a Dunántúlon 26, 31, máshol 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szerda

  • Sok napsütés valószínű, általában kevés gomolyfelhővel.
  • A nap első felében, az ország keleti harmadán lehet még több felhő, ott helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 14, 21, délután 27, 32 fokot mérhetnek.

 

csütörtök

  • Újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át felettünk.
  • Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • Elszórtan valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is várhatók.
  • Hajnalban 12, 18, délután 26, 32 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

péntek

  • A napsütés mellett sokfelé számíthatunk nappali gomolyfelhő-képződésre.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet általában 12 és 19, a maximum 24 és 29 fok között valószínű.

 

szombat

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 9 és 17, a csúcsérték 23 és 30 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.