Már nem tart sokáig a zivataros idő

2020. július. 03 13:20

A hidegfront átvonulását követően a hétvégén és jövő hét elején ismét melegszik az idő, majd kedden érkezik az újabb hidegfront viharos szél kíséretében.

Szombaton a Tiszántúl keleti felén és a középső országrészben várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, és arrafelé szórványosan, másutt a többórás napsütés mellett legfeljebb néhol valószínű zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Napos időre számíthatunk, az ország nagy részén kevés, a Tiszántúl egy részén több gomolyfelhővel.
  • A Tiszántúlon helyenként zápor, zivatar előfordulhat, másutt csapadék nem várható.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között alakul.

 

hétfő

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhő-képződéssel.
  • Délutántól a Tiszántúlon, majd késő délután, este északnyugaton, nyugaton elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki.
  • Keleten mérsékelt marad a légmozgás, másutt az északnyugati szél nagy területen élénk lesz, illetve zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű.

 

kedd

  • Éjszaka átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és elszórtan zápor, zivatar is valószínű.
  • Napközben többnyire gyengén vagy közepesen felhős, napos időre számíthatunk, helyenként alakulhat ki záporeső.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 29 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

 

szerda

  • Napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között várható.

 

csütörtök

  • Napos idő várható többnyire kevés gomolyfelhővel.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.