A jövő héten is sok csapadékra készülhetünk, de ez az érkező enyhébb légtömegnek köszönhetően döntően inkább már eső formájában lesz jelen. Legtovább az északi országrészben marad a havazás.
Vasárnap délelőtt nyugat felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik, majd határozottan csökken is a felhőzet – az esti órákra a Dunántúlon többfelé ki is derülhet, míg a Dunától keletre nagyrészt borult marad az ég. Az északi országrészben, majd délután inkább már csak az északkeleti megyékben fordulhat elő elszórtan időszakos hószállingózás. Élénk lökések kísérhetik az egyre nagyobb területen nyugatira, délnyugatira forduló szelet. A hőmérséklet csúcsértéke -2 és +4 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_h_eso_esernyo
Hétfőn a felhős keleti, északkeleti tájakon is átmenetileg csökken, majd nyugat, délnyugat felől újra növekszik a felhőzet és a csapadékhajlam. Egyre inkább az eső válhat az esélyesebb csapadékformává, de északon, északkeleten még (akár tartósabban) havazhat, majd várhatóan estétől ott is vált a csapadék halmazállapota. A déliesre forduló szelet élénk, egyes részeken erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -2 fok között valószínű, de a kialakuló hótakaró függvényében (a szélcsendes, derült, elsősorban északi helyeken) ennél jóval hidegebb is lehet. Kora délután -1 és +9 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a leghidegebb.
Fotó megosztása:
d2_k_eso_utcareszlet
Kedden borult lesz az ég, és sokfelé várható eső. A délies szelet élénk, erős lökések kísérhetik, nyugaton északias lesz a szél. A minimum -2 és +8, a csúcsérték 3 és 14 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
d3_sze_eso_faag
Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen van kilátás zömmel esőre, de nyugaton havas eső, havazás is előfordulhat. A délies szél nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul és élénk, erős lehet. A hőmérséklet hajnalban -1 és +8, kora délután 3 és 10 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
d4_cs_szeles_valtfelhos
Csütörtökön szakadozik, csökken a felhőzet, vele együtt a csapadékhajlam is. Az északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum -4, +4, a csúcshőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d5_p_vereb
Pénteken változóan, délen erősen felhős idő várható, és délen fordulhat elő kisebb csapadél. Az északias szél időnként megélénkül. Hajnalban -6, 0, délután 3, 8 fok valószínű.
Fotó megosztása: