Melegrekord dőlhet a hidegfront érkezése előtt

2023. december. 02 5:38

Északnyugat felől egy hidegfont vonul át hazánk felett, amely előtt az Alföld déli és keleti területei fölé rendkívül enyhe levegő áramlik. A délutáni órákban a napi melegrekord is megdőlhet.

Szombaton kezdetben keleten még vékony lesz a felhőzet, majd ott is megvastagszik, és mindenhol erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor, ami északnyugat felől egyre nagyobb területen havas esőbe, havazásba vált át, miközben csökken az intenzitása. Átmeneti időre néhol ónos eső is lehet. A Tiszántúlon az időszak végéig eső lesz a jellemző. Helyenként zivatar is kialakulhat. Egyre többfelé fordul északnyugatira, nyugatira a szél, és többfelé kísérik erős, főként az Észak-Dunántúlon viharos széllökések, amely a Bakony környékén hófúvásokat okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 18 fok között valószínű, északnyugatról délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő este -2, +4 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben érkezik egy hidegfront. Ennek hatására növekszik a görcshajlam. Álmosság, reakcióidő növekedés előfordulhat.
A légnyomás csökken.