Mutatjuk, hol tart ki a strandidő a hétvégén is

2018. augusztus. 29 5:14

A hét vége felé közeledve egyre nagyobb hőmérséklet különbség alakul ki az ország egyes tájai között. Keleten várhatóan jóval melegebb lesz, mint a nyugati országrészben.

Szerdán a sok napsütés mellett kevés gomoly-, illetve fátyolfelhőre számíthatunk. Csapadék nem várható. A Tiszántúlon az északkeleti, északi, a Fertő-tó térségében pedig a délkeleti, déli szelet kísérhetik időnként élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű. Késő este 17, 22 fok várható.

 

csütörtök

  • Fátyolfelhős, napos, száraz idő várható az ország nagy részén, de délutántól a Dunántúl északnyugati, nyugati tájain erősödő gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Néhol zápor, zivatar is kialakulhat.
  • Kezdetben mindenütt mérsékelt lesz a légmozgás, majd délutántól a Dunántúl északi felén egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megélénkül a szél.
  • Zivatar esetén viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között várható.

 

péntek

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk több-kevesebb gomolyfelhővel.
  • Helyenként, legkisebb eséllyel keleten valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarhoz kötődően erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható, keleten lesz a melegebb.

 

szombat

  • A Nyugat-Dunántúlon erősen felhős időre van kilátás, és tartósabban is eshet az eső.
  • Másutt a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés számíthatunk, és több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 20 fok körül várható, onnan kelet felé haladva egyre melegebb lesz, a Tiszántúlon 30, 31 fok is lehet.

 

vasárnap

  • A néhány órás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarhoz kötődően viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.