Mutatjuk, meddig marad velünk a télies időjárás

2023. január. 19 11:52

Mediterrán ciklon hátoldalán hideg levegő áramlik hazánk területére, az elmúlt hetekhez képest már jóval téliesebb arcát mutatja az időjárás. A jövő hét elejéig még kitart az évszakhoz jobban illő idő.

Pénteken nagyrészt borult lesz az ég, a Dunántúlon lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások. A keleti, északkeleti országrészben több helyen előfordulhat eső, havas eső, havazás, másutt számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél főleg a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten sokfelé megerősödik. A maximum 0 és +5 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett inkább erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat hószállingózás, reggelig északkeleten kisebb havazás.
  • Sokfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat az északi, északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1, a csúcsérték többnyire 0 és +4 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett jellemzően erősen felhős, illetve borult lesz az ég.
  • Elszórtan előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, hazánk keleti harmadán vegyes halmazállapot is lehet.
  • Az északi szél többnyire mérsékelt lesz.
  • Hajnalban általában -7, 0, délután többnyire 0, +6 fokot mérhetünk.

 

HÉTFŐ

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat csapadék, halmazállapota vegyes lehet (nyugaton főleg hó, máshol egyre inkább eső valószínű).
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -6, 0 fokról 0 és +9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Főleg a nap első felében több helyen előfordulhat csapadék, inkább már eső.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -2, +5 fokról 2 és 9 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • Hajnalban -5, +1, kora délután 0, +6 fokot mérhetnek.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.