Mutatjuk, merre lehet ma még havazás

2018. március. 06 5:38

Dél felől melegfront éri el hazánkat, amely sokfelé hoz esőt, de a Kisalföld térségében, valamint a hegyvidéki területeken még havazásra is számítani kell.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, délután azonban helyenként szakadozottá válhat a felhőzet. Többfelé várható eső, északnyugaton és a hegyekben havas eső, hó is lehet. A délkeleti szél megélénkül, néhol a Dél-Alföldön megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, a Dél-Alföldön 7, 8 fokig is felmelegedhet a levegő. Késő este 0, +5 fok várható.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben több helyen, majd délután már csak helyenként valószínű csapadék.
  • A délnyugati, déli szelet néhol élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Éjszaka megnövekszik, napközben felszakadozik, csökken a felhőzet és több órára kisüt a nap.
  • Eleinte több helyen várható eső, zápor, majd megszűnik a csapadék.
  • Napközben az északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérhetik, majd este ismét délire, délnyugatira fordul a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északkeleten erősen felhős lesz az ég, másutt több órás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol fordulhat elő futó zápor.
  • A délnyugati szelet több helyen erős, a Dél- Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

 

szombat

  • Fokozatosan megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A délnyugati, déli szelet több helyen erős, a Dél-Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Megvastagszik a felhőzet, de főként a Dunántúlon rövidebb napos időszakok is lehetnek.
  • Többfelé várható eső.
  • A déli szelet több helyen erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 19 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.