Mutatjuk, mikor érkezik a következő hőhullám

2021. július. 02 12:53

A friss idő a hétvégén még kitart, a mai naptól azonban lassú melegedés veszi kezdetét. A jövő hét második felére 38, 39 fokig is melegedhet az idő.

Szombaton napos, gomolyfelhős idő várható, az ország keleti, északkeleti felén erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél sok helyen megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 25 és 30 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Napos, gomolyfelhős idő várható, de délutántól a nyugati tájakon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a maximum-hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A nyugati tájakon a nap első felében csökken az összefüggő felhőzet.
  • A gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható.
  • Délelőttig a nyugati országrészben előfordulhat eső, egyébként napközben elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szelet élénk, néhol erős kísérhetik.
  • A hajnali 13, 20 fokról 26 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel.
  • Az ország legnagyobb részén nem várható csapadék.
  • Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 14, 20, délután 28, 34 fokot mérhetnek.

 

SZERDA

  • Napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel.
  • Az ország legnagyobb részén nem várható csapadék.
  • A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.
  • A hőmérséklet hajnalban 15 és 21, délután 30 és 35 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel.
  • Az ország legnagyobb részén nem várható csapadék.
  • A délire, délkeletire forduló szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23, a maximum-hőmérséklet 32 és 37 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is a változékony időjárás borzolja a idegeinket. Most épp egy hidegfront gyakorol hatást a szervezetre. Sokféle tünetet előfordulhat. Fejfájás, koncentrációs problémák, reakcióidő növekedés előfordulhat. Vérnyomás problémák is felléphetnek. A szél időnként megerősödik és csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.