A hét nagy részében sok felhő lesz felettünk. Több alkalommal várható kisebb csapadék, majd a hétvégén egy mediterrán ciklon jelentősebb esőt hozhat.
Kedden csaknem országszerte borult, párás idő várható, a köd a legtöbb helyen ritkul. Számottevő csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A maximum-hőmérséklet döntően 5 fok alatt marad.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
osz_eso_varos
Szerdán nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Helyenként szitálás, gyenge eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás is lehet. Mérsékelt lesz az északi szél. A hajnali -3, +3 fokról kora délutánra 2 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
seta_ember_felhos_tel
Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat, északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Helyenként, délután már inkább csak a Dunától keletre valószínű gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. Az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül az északi, északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -3 és +3, a maximum 1 és 6 fok között várható.
Fotó megosztása:
borult_belviz_kod_tel
Pénteken gyengén felhős és borult, párás területek egyaránt lehetnek, eleinte ködfoltokkal, majd nyugat felől országszerte megvastagszik a felhőzet. A nap első felében keleten, északkeleten eshet gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. A nap második felétől északnyugat, nyugat felől várható szórványosan eső, havas eső. Főleg északon, illetve a hegyekben havazás sem kizárt. Sokfelé megélénkül a déli szél. A minimum -6 és +3, a csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
folyo_borult_kod_tel
Szombaton felszakadozhat, majd a nap második felétől nyugat felől növekedni kezdhet a felhőzet. Helyenként előfordulhat gyenge vegyes csapadék. Sokfelé megélénkül a nyugati, északnyugati, később a déli szél. A hajnali -3, +4 fokról 1 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
osz_eso_bogyo
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen valószínű eső. Helyenként havas eső, havazás is lehet. A délkeleti szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hajnali -4, +3 fokról 1 és 10 fok közé melegszik fel a levegő. Északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
Fotó megosztása: