Nagy esővel érkezik a hidegfront

2020. augusztus. 31 4:52

A hétfői nap folyamán egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására a délutáni órákban egyre nagyobb területen számíthatunk esőre, helyenként intenzív záporok, zivatarok is kialakulnak.

Hétfőn délelőtt inkább a keleti és északnyugati tájakon lehet sok a felhő, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Később nyugat felől fokozatosan ismét befelhősödik, késő délutántól pedig egyre többfelé ered el az eső. Estig a Dunántúlon – annak is főként a déli részein – kiadós mennyiségű csapadék hullhat, a Tiszántúl viszont száraz maradhat. A középső országrészben késő délután, este záporok, heves zivatarok is kialakulhatnak! Az északnyugati, északi szél időnként megerősödik, Sopron térségében azonban viharos lökések is lehetnek. Zivatarok környezetében átmenetileg akár erősen viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 22 és 26, míg keletebbre 27 és 31 fok között várható. Késő este 17, 22 fok valószínű.

 

kedd

  • Borult lesz az ég, majd napközben dél felől csökken a felhőzet, de északon végig sok marad a felhő.
  • Sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar, de a nap folyamán csökken a csapadék területi kiterjedése.
  • Este inkább északon, északkeleten valószínű még csapadék.
  • A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 26 fok között alakul.

 

szerda

  • Nappali gomolyfelhő-képződés várható, de emellett fátyolfelhők is lesznek az égen.
  • Északon helyenként záporeső előfordulhat.
  • A nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Általában közepesen és erősen felhős lesz az ég, de legalább pár óra napsütés mindenütt valószínű.
  • Helyenként záporeső előfordulhat.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között valószínű.

 

péntek

  • Nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható.
  • Helyenként záporeső is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között valószínű.

 

szombat

  • Általában kissé vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék kialakulása nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.