Nagy esővel vonul át a következő hidegfront

2020. október. 05 13:16

Kedden átmenetileg nyugodtabbra fordul időjárásunk, majd szerdán hajnalban északnyugat felől újabb hidegfront éri el hazánkat, amely sokfelé kiadós eső kíséretében vonul át az országon.

Kedden általában változóan felhős idő várható, több órás napsütéssel. Délelőtt keleten, estétől nyugaton lehetnek erősebben felhős területek. Néhol előfordulhat záporeső. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estétől csökken nyugat felől a felhőzet.
  • Sokfelé számítani lehet esőre, záporra, helyenként zivatarra.
  • A déli, majd a nyugati, északnyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 23 fok között várható.
  • A nyugati országrészben lesz a hűvösebb, keleten, délkeleten a melegebb idő.

 

csütörtök

  • Változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Reggel még északkeleten várható szórványosan eső, zápor, napközben legfeljebb egy-egy zápor fordul elő.
  • Kezdetben az északnyugati, nyugati, később a délnyugati, déli szelet kísérik több helyütt erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, északkeleten lehet az enyhébb idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható, általában több órás napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

szombat

  • Változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet sok helyütt erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható.

 

vasárnap

  • Változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Legfeljebb egy-egy zápor fordul elő.
  • Néhol időnként megélénkül az északnyugati, majd a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.