Nagyot változik vasárnapra időjárásunk

2020. július. 11 5:22

A szombaton érkező hidegfronttal 10 fokkal hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Vasárnapra országszerte megszűnik a hőség és több napon keresztül nem kell a visszatérésére számítanunk.

Szombaton eleinte országszerte napos idő várható, majd kora délutántól előbb a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten, később egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de az Alföld nagy részén estig napos marad az idő, arrafelé csapadékra is kicsi az esély. Kora délutántól előbb a Dunántúl nyugati tájain, aztán helyenként északkeleten, majd egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor, elszórtan zivatar is kialakulhat. Délutántól az északnyugatira, északira forduló szelet a nyugati országrészben és néhol északkeleten viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 35 fok között alakul, de a nyugati megyékben néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 18, 26 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult égre, és sokfelé esőre, záporra van kilátás, egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Reggelre a Dunántúlon, majd napközben középen és keleten is csökken a felhőzet, már csak nappali gomolyfelhő-képződére számíthatunk.
  • A frontális csapadék a déli órákra a keleti határ mentén is megszűnik.
  • Az északnyugati szél nagy területen erős, helyenként viharos lesz, de estére jelentősen veszít erejéből a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között alakul.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre, kevés fátyolfelhőre, csapadékmentes időre számíthatunk.
  • Az északi szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 26 fok között alakul.

 

kedd

  • A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre, kevés fátyolfelhőre, csapadékmentes időre számíthatunk.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között alakul.

 

szerda

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütésre van kilátás.
  • Csapadék napközben nem valószínű.
  • A szél gyenge marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Elszórtan alakulnak ki záporok.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.