Napsütéses időben ünnepelhetünk május elsején

2023. április. 28 5:13

Péntek délutántól változékonyabbra fordul az idő. A napsütéses órákat követően többször lehet zápor, helyenként akár zivatar, főként szombaton. Hétfőre ugyanakkor lecseng a mozgalmas idő.

Pénteken nyugat felől egyre többfelé megvastagszik a felhőzet. A legtöbb napsütés az ország keleti felén, harmadán várható, főként arrafelé képződnek gomolyfelhők. Délután főként nyugaton, az esti, késő esti órákban már a középső tájakon is előfordulhat gyenge eső, zápor. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül, annak északnyugati harmadán időnként erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet délután 14, 20 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Nyugat felől elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, gomolyfelhő-képződésre lehet számítani.
  • Szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • Hajnalban általában 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, délutánra 15, 23 fokig melegszik fel a levegő.

 

VASÁRNAP

  • Gomolyfelhős, napos idő valószínű.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi szél a Dunántúlon és északkeleten időnként megélénkülhet.
  • A minimum-hőmérséklet 2, 11, a csúcshőmérséklet 17, 22 fok között ígérkezik.

 

HÉTFŐ

  • Általában sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel, nyugat felől egyre több fátyolfelhővel.
  • Csak elvétve alakulhat ki zápor.
  • A keleti szél sokfelé megélénkül.
  • Hajnalban 2, 10, délután 18, 23 fok lesz a jellemző.

 

KEDD

  • Gomoly- és fátyolfelhők lesznek az égen, majd nyugat felől megvastagodhat a felhőzet.
  • Összességében több helyen fordulhat elő eső, zápor, zivatar, amelyek nyugatról kelet felé vonulnak.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, olykor megerősödik.
  • Hajnalra 4 és 11 fok közé hűl le, délutánra általában 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.

 

SZERDA

  • Általában napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, de helyenként azok zártabb felhőzetet is alkothatnak.
  • Elsősorban hazánk délkeleti felén fordulhat elő szórványos jelleggel csapadék.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, olykor viharossá fokozódhat.
  • Hajnalra 5 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.