Néhány nap múlva megérkezik a tavasz első fuvallata

2020. január. 28 13:23

A hét vége felé komoly enyhülés kezdődik térségünkben, a csúcshőmérséklet vasárnap helyenként már a 15 fokot is elérheti.

Szerdán kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütés mindenhol lesz. Hajnalban keleten lehet néhol eső, ónos eső, majd napközben szórványosan alakulhatnak ki záporok, hózáporok. Este délnyugaton újra előfordulhat ónos eső. A nyugati szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Kissé vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, hózápor.
  • Reggel a déli, délnyugati országrészben ónos eső sem kizárt.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 9 fok között alakul.

 

péntek

  • A nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben szakadozik, csökken a felhőzet, de a nap végéig közepesen felhős marad az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor, hajnalban északkeleten néhol ónos eső is.
  • A délnyugati, nyugati szél erős lesz, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, +4, északkeleten -5, -1 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között valószínű.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, főként az ország északkeleti harmadán viharos erejű széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 15 fok között alakul.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók, több órás napsütéssel.
  • Helyenként alakulhat ki záporeső.
  • A délnyugati, nyugati szél többfelé viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 16 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.