Nehezen szabadulunk a hideg időtől

2021. április. 14 5:09

Ciklonnak köszönhetjük a télies fordulatot, mely a következő napokban is alaposan felforgatja az időjárást. Borongós, hideg napok állnak előttünk, akár havas eső is lehet. A hétvégén lassú enyhülés kezdődik.

Szerda délutánig borult lesz az ég, majd a délnyugati, nyugati tájakon felszakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon a déli órákra, az ország középső sávjában délutánra szűnik meg a vegyes halmazállapotú csapadék, ezt követően csak néhány zápor lehet. Az ország keleti harmadán azonban estig ismétlődően valószínű eső, havas eső, hó. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúl legnagyobb részén és a Zempléni-hegység körül viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, a nyugati, délnyugati megyékben a magasabb értékekkel. Késő este 1, 5 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az átmeneti vékonyodást követően ismét országszerte erősen felhős vagy borult idő várható.
  • A Dunántúl délnyugati megyéi kivételével több helyen várható kisebb eső, zápor, a hegyekben havas eső, hó is előfordul.
  • A Tiszántúlon jelentős mennyiség valószínű.
  • Az északnyugati szelet erős, a Dunántúlon olykor viharos lökések kísérik.
  • Hajnalban -2, +4, délután többnyire 4, 10 fok között alakul a hőmérséklet, de a Dráva-mentén 11, 12 fok is lehet.

 

PÉNTEK

  • Éjszakára jelentősebben csökken a felhőzet, ugyanakkor napközben sok gomolyfelhő képződik.
  • Csak az északkeleti megyékben hullhat pár milliméter eső.
  • Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és Zemplén környékén erős széllökések kísérik.
  • A hajnali -3, +3 fokról a délutáni órákra 8 és 13 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Éjszakára csökken a felhőzet, majd napközben a hosszabb-rövidebb napsütés mellett sok gomolyfelhő képződik.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 0, +5, a délutáni órákban 10, 15 fok között alakul a hőmérséklet.

 

VASÁRNAP

  • Jobbára borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, délen akár jelentős mennyiség is.
  • Az élénk északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5, a csúcshőmérséklet 9, 16 fok között alakul, délnyugaton az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékekkel.

 

HÉTFŐ

  • A szakadozottá váló felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek.
  • Szórványos jelleggel valószínű eső, zápor.
  • Az élénk északi, északkeleti szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 2, 7, napközben 11, 16 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.