Nem sokáig maradunk hőhullám nélkül

2022. június. 21 5:27

Meleg, nyári napoknak nézünk elébe, ugyanakkor csak rövid ideig örülhetünk az élhetőbb hőmérsékletnek: a korábbinál erősebb hőhullám érkezhet a hét utolsó napjaitól kezdődően.

Kedden az ország nagy részén a kevés fátyolfelhő mellett sok napsütés várható, elsősorban csak a délnyugati országrészben és az északkeleti határvidéken várható gomolyfelhő-képződés. Napközben kicsi a csapadék valószínűsége, majd késő délutántól, estétől a délnyugati határvidéken növekszik a záporok, zivatarok esélye. Az északnyugati szelet a délnyugati tájak kivételével nagy területen kísérik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű. Késő este 18, 22 fokot mérhetünk.

 

SZERDA

  • Nyugat felől megvastagszik a fátyolfelhőzet, majd a nap második felében a középszintű felhőzet is növekszik.
  • Hosszabb-rövidebb napsütés főleg hazánk északkeleti felén, elsősorban a nap első felében várható, ott számottevő csapadék nem valószínű.
  • Előbb a Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül az északnyugati szél, zivatarban erős lökések is várhatók.
  • Hajnalban általában 10, 19 fokot mérhetnek, de az északkeleti völgyekben hidegebb is lehet.
  • A hőmérséklet csúcsértéke 27, 32 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A vastagabb felhőzet elvonul dél felé. Napközben a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződhetnek, majd estére csaknem mindenütt kiderül az ég.
  • Éjjel és délelőtt hazánk délnyugati, déli felén még több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar.
  • Délutántól mindenhol megszűnik a csapadék.
  • Helyenként megélénkül az északi, északkeleti szél, zivatarban erős lökések is várhatók.
  • Hajnalra általában 15 és 20 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti völgyekben hűvösebb is lehet.
  • Délután 28, 33 fok közötti csúcsértéket mérhetnek.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt derült, napos időre számíthatunk. Estétől nyugat felől egyre többfelé megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A hajnali 10, 19 fokról délutánra 29 és 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar.
  • A déli, majd az északnyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés ígérkezik.
  • Elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 22, a csúcshőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás