Nyár végéig már biztosan kitart a hőség

2024. augusztus. 26 5:11

Az ország nagy részén a hőség megszakítás nélkül folytatódik a következő napokban, csak a Nyugat-Dunántúlon mérséklődik átmenetileg kedden a felmelegedés egy gyenge hidegfront átvonulásakor.

Hétfőn a napos idő mellett fátyolfelhők lesznek az égen, emellett főleg az ország középső harmadában lehetnek gomolyfelhők, amelyekből kis eséllyel fordulhat elő legfeljebb egy-egy helyen zápor, zivatar. A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, főként a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton térségében olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul, de a Dél-Alföldön ennél egy-két fokkal nagyobb lesz a forróság. Késő este 19, 25 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.