Nyugaton a hétvégére beköszönt az ősz

2018. augusztus. 28 12:08

A napos, nyári idő egészen péntekig tart hazánkban, akkor nyugat felől hidegfront ér el minket, a nyugati területeken jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Szerdán napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Kezdetben országszerte napos idő várható, majd délutántól a Dunántúl nyugati, északnyugati felén erősebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
  • Északnyugaton helyenként zápor, zivatar is kialakulhat.
  • Kezdetben mérsékelt lesz a légmozgás, majd a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megélénkül a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között várható.

 

péntek

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk, nyugaton több gomolyfelhővel.
  • Nyugaton elszórtan, keleten néhol valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarban megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.

 

szombat

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Nyugaton többfelé, másutt szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között valószínű.
  • Nyugaton várható a hűvösebb idő.

 

vasárnap

  • A néhány órás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű.
  • Nyugaton várható a hűvösebb idő.

 

hétfő

  • A többször megnövekvő felhőzet mellett néhány órára mindenütt kisüt a nap.
  • Elszórtan várható zápor, néhol zivatar.
  • Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.