Párás, ködös hajnalok indítják a napot

2022. december. 23 5:11

Korlátozott látási viszonyokra számíthatunk a következő reggeleken, a ködfoltok azonban napközben zsugorodnak, feloszlanak. Jelentős enyhülés érkezik.

Pénteken az ország északkeleti felén erősen felhős vagy borult, párás idő várható, míg dél, délnyugat felé haladva szakadozottabb lesz a felhőzet, és néhány órára kisüt a nap. Késő délután, este északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Az északi megyékben napközben csak helyenként fordulhat elő gyenge eső, zápor, majd este, késő este északnyugat felől csapadékzóna érkezik esővel. A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti részeken 2, 5, míg az ország délnyugati felén 6 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 6 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Reggelig jobbára borult lesz az ég. Napközben a frontfelhőzet vékonyodik, szakadozik, dél felé húzódik, északkeleten is zsugorodik a köd, illetve a rétegfelhőzet.
  • Reggelig többfelé várható eső, zápor. Napközben csak helyenként hullhat csapadék, nagyobb eséllyel a délnyugati megyékben.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Az éjszakai ködfoltok nagy része feloszlik. A változó vastagságú felhőzet (főleg réteg és fátyol) mellett előfordulnak napos körzetek, illetve időszakok.
  • Legfeljebb szitálás fordulhat elő, éjjel esetleg ónos szitálás.
  • A déli szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Nagyrészt erősen felhős, párás időre számíthatunk, helyenként tartósabban megmaradhat a köd.
  • Főleg a Dunántúlon és a déli megyékben lehetnek napos körzetek, időszakok.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon időnként megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de északkeleten hűvösebb, délnyugaton enyhébb idő is lehet.

 

KEDD

  • Éjjel észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben változóan felhős idő várható.
  • Éjjel elszórtan szitálás, gyenge eső előfordulhat. Napközben számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Gyengén és erősen felhős, párás területek, időszakok egyaránt lehetnek.
  • Szitálás előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.