Rövidesen a Szaharából kapjuk a meleget

2025. augusztus. 25 5:21

A következő napokban jelentősen melegszik időjárásunk. A legmelegebb napnak a péntek ígérkezik, majd a hétvégére egy hidegfront hatására már több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Hétfőn a napközben képződő gomolyfelhők szétterülnek, helyenként erősen felhős is lehet az ég, északkeleten egy-egy helyen nem kizárt, hogy kisebb zápor is kialakuljon belőlük. Estére csökken a felhőzet, kiderül az ég. A nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű. Késő este 10, 15 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.