Szeles lesz a hétvégénk

2017. október. 04 13:20

Pénteken újabb hidegfront vonul át felettünk, amely mögött több fokkal hidegebb levegő áramlik fölénk. A szélvédett délnyugati tájakon hétvégén ismét fagyokra kell számítani hajnalban.

Csütörtökön eleinte még több lesz a felhő felettünk, majd délnyugat, nyugat felől csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Kezdetben északkeleten néhol kisebb eső előfordulhat. Az esti óráktól északnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és északon helyenként eső, zápor is lehet. A délnyugati szél többfelé megerősödik, majd a késő esti óráktól a szél északnyugatira fordul, és északnyugaton, északon néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

péntek

  • Kezdetben borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

 

szombat

  • Gomolyfelhős idő várható az ország nagy részén többórás napsütéssel.
  • Legfeljebb helyenként lehet futó zápor.
  • Az északnyugati, északi szél megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délután, este már több helyen is eshet az eső.
  • A nyugati, délnyugati szél északon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.
  • A déli határnál lehet a legmelegebb.

 

hétfő

  • Napközben felszakadozik a felhőzet, délután már több órás napsütés valószínű.
  • A nap első felében valószínű főként a Dunától keletre eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul.

 

kedd

  • Változóan felhős lesz az ég gomolyfelhőkkel.
  • Csapadék nem várható.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul, talajmenti fagyra is számítani kell.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.