Széllel bélelt hetünk lesz

2019. március. 04 5:14

Változékony, gyakran szeles időre számíthatunk a következő egy hét folyamán. A hőmérséklet végig a március elején szokásos felett alakul.

Hétfőn napközben a változó felhőzet mellett sok napsütésre, száraz időre lehet számítani, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon egyre több helyen várható eső, záporeső. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél, amely este a Kisalföldön nyugatira, északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között várható, de északkeleten ennél hűvösebb, a nyugati vidékeken helyenként ennél melegebb is lehet. Késő este 6, 11 fok valószínű.

 

kedd

  • Hajnalra felszakadozik a felhőzet, majd napközben északon felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel, délen több lesz a felhő, kevesebb a napsütés.
  • Éjszaka többfelé várható eső, reggeltől már csak helyenként alakul ki futó zápor.
  • Az ország délnyugati harmadán legfeljebb élénk, másutt erős, északon, északkeleten helyenként viharos lesz a nyugati szél, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

 

szerda

  • Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Északkeleten kezdetben néhol kisebb eső, zápor még előfordul, majd csapadék nem valószínű.
  • Napközben elsősorban nyugaton többfelé megélénkül a délire forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

 

csütörtök

  • Szűrt napsütésre számíthatunk változó vastagságú fátyolfelhőzeten át.
  • Csapadék nem várható.
  • Mindenütt megerősödik, elsősorban a Dunántúl nyugati felén többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között várható.

 

péntek

  • Szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk.
  • Szórványosan várható kisebb eső, zápor.
  • Többfelé erős lökések kísérik a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 21 fok között várható, napközben északnyugatról délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

 

szombat

  • Erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak.
  • Helyenként zápor kialakulhat.
  • A nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Tovább melegszik az idő és fronthatással sem kell számolni. Napokig eseménytelen lesz az időjárás. A sok napsütés miatt melegebbnek érezhetjük az időt emiatt. Töltsék fel télen kiürült D vitamin készleteiket!
A légnyomás nem változik.