A következő napokban gyors melegedésre számíthatunk, majd a hétfő este érkező hidegfront kissé mérsékli a kánikulát. A jövő hét közepén aztán ismét rákapcsol a forróság.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk általában kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki. A nyugati, délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható. Késő este 17, 23 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vitorlasok_derult_nyar
Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre számíthatunk. Az ország keleti, délkeleti felén van esély záporra, zivatarra. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 11, 20, délután 29, 35 fok valószínű.
Fotó megosztása:
villamos_ejjel
Hétfőn napos idő várható kevés felhővel, estefelé az északnyugati megyékben lesz több a felhő, ott már zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon több helyen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 13, 21, a maximum-hőmérséklet 32, 38 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
vihar_erdo_felett_nyar
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, a nyugati és az északkeleti megyékben alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős. A hajnali 16, 22 fokról délutánra 27, 34 fok közé melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
Fotó megosztása:
napraforgo_felhok_nyar
Szerdán napos idő várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet a hajnali 13, 20 fokról délutánra 30, 35 fok közé emelkedik.
Fotó megosztása:
siraly_tengerpart
Csütörtökön sok napsütés várható, majd nyugat felől növekszik a felhőzet és a csapadék kialakulási esélye. Az északnyugatira, északira forduló szél nagy területen megerősödik. A hajnali 15, 22 fokról délutánra 31, 37 fokig melegszik a levegő.
Fotó megosztása: