Többször is esőnek örülhetünk a következő napokban

2020. május. 22 12:58

Átalakul időjárásunk a hétvégével: frontok érkeznek, nő a csapadékhajlam. Jelentős mennyiség szombat késő estétől várható, de a jövő hét folyamán többször alakulhatnak ki kisebb-nagyobb záporok, néhol zivatar.

Szombaton kezdetben keleten még kevés lesz a felhő, majd ott is befelhősödik, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző. A nap első felében nyugaton és középen lehet kisebb eső, majd átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre többfelé lehet újra csapadék. Ekkor a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak. A keleti, délkeleti szél olykor megélénkül. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között, északkeleten 5 fok alatt alakul, de a fagyzugos helyeken légköri fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 24 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka, reggel erősen felhős idő lesz, majd északnyugat felől gyorsan felszakadozik a felhőzet, és napközben az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő esz.
  • Éjszaka, reggel többfelé eső, zápor, főként délkeleten néhol zivatar valószínű, majd napközben már csak helyenként lehet záporeső.
  • Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúl egy részein főként éjjel és délelőtt viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Délelőtt felhős lesz az ég, majd gomolyosodik a felhőzet, eleinte kevesebb, délután több napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél napközben ismét nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi szelet több helyen erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • A gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Kisebb zápor napközben szinte bárhol kialakulhat, néhol zivatar is lehet.
  • Az északkeleti, északi szelet a Dunántúlon néhol még erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Északnyugat felől megnövekszik, majd délután csökken a felhőzet.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északi szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.