Változatos időjárás vár ránk a következő napokban

2024. március. 23 5:11

Szombaton este hidegfront éri el hazánkat. Záporok, helyenként zivatarok kialakulására számíthatunk és a változékony idő várhatóan hétfőig kitart.

Szombaton változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Késő délután, estefelé hidegfront érkezik, amely mentén többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként a Dunántúlon zivatar is kialakulhat. Napközben a déli, délnyugati szél nagy területen megélénkül, megerősödik, majd délután az északnyugatira forduló szelet kísérhetik főként északnyugaton és a Balaton térségében viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, északkeletről délnyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő este 7, 12 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.