Változékony, őszies napokkal búcsúzik az idei nyár

2021. augusztus. 26 14:06

Lehűlést és több helyen esőt hoz az érkező hidegfront, míg hétvégén mediterrán ciklon teszi változékonnyá az időjárást, Hajnalban néhol pára- és ködfoltok képződnek.

Péntek délelőtt az ország nyugati kétharmadán már szakadozik, csökken a felhőzet, késő délután a frontális felhő- és csapadéksáv a keleti határt is elhagyja. Az ország nagy részén gomolyfelhők zavarják a napsütést, amelyekből záporok, néhol zivatarok alakulnak ki, nagyobb számban az északkeleti megyékben. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 22 fok között várható, a tartósabban felhős, csapadékos keleti tájakon lesz a hűvösebb.

 

SZOMBAT

  • Dél, délkelet felől egyre vastagabb, összefüggőbb felhőzet érkezik fölénk.
  • Az ország északnyugati felén gomolyosabb lehet a felhőzet, főleg ott több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • A csapadék eloszlása bizonytalan. Északnyugaton szórványosan valószínű záporeső, helyenként zivatar. Délen és keleten több helyen számítani lehet esőre, záporra.
  • Néhol nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.
  • Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek.
  • A szél többnyire mérsékelt marad, csupán zivatar környezetében lehetnek erős széllökések.
  • Hajnalban 5, 12 fokot mérhetnek.
  • A délutáni órákra általában 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban felhős, csapadékos délkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő.

 

VASÁRNAP

  • Az összefüggőbb felhőzet távozik kelet, északkelet felé. Mögötte általában erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre, emellett fátyolfelhőkre, illetve több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Kezdetben a Tiszántúlon még több helyen valószínű eső, zápor.
  • Napközben szórványosan alakulnak ki záporok, néhol zivatar is lehet.
  • A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a csúcshőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • A több-kevesebb napsütés mellett általában erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar.
  • A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 19 és 24 fok között várható.

 

KEDD

  • A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett fátyolfelhők is lehetnek.
  • Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, északnyugati szél.
  • Hajnalban általában 7, 13, a délutáni órákban jellemzően 20, 25 fokot mérhetnek.

 

SZERDA

  • A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett fátyolfelhők is lesznek az égen.
  • Szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, északnyugati szél.
  • Hajnalban 7, 14, délután 18, 23 fok lesz a jellemző.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos idő valószínű.
  • Nagyobb eséllyel a keleti országrészben helyenként még előfordulhat záporeső.
  • Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.
  • A hajnali 7, 13 fokról általában 20 és 25 fok közé melegedhet fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.