Viharos széllel érkezik a rekord-közeli meleg

2021. február. 04 5:05

A hét legmelegebb napján, délkeleten akár 17 fokot is mérhetünk, az ország északkeleti felében azonban erős, néhol viharos szél rontja a hőérzetet. Sok napsütésben is bízhatunk csütörtökön.

Csütörtökön délkeleten is csökken a felhőzet, jellemzően több órás napsütésre számíthatunk, amelyet csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő zavarhat meg. Reggel még a keleti és a déli határ mentén kisebb eső előfordulhat, de délutántól már száraz lesz az idő. Az északnyugatira forduló szél jellemzően a Győr-Baja vonaltól északkeletre lesz erős, sőt, az Északi-középhegység, valamint az Észak-Alföld területén viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 16 fok között alakul, északkeleten ennél hidegebb, míg délen melegebb, akár 17 fok is lehet. Késő este 2, 5 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka délnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, napközben már jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország délnyugati felén hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap.
  • Éjjel inkább a Dunántúlon, napközben, délután már elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő több helyen eső.
  • Az északkeleti határ közelében néhol havas eső, esetleg kevés hó is hullhat.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de délnyugaton 12, 16 fokot is mérhetnek.

 

SZOMBAT

  • Az ország északkeleti felén-harmadán vastagabb, zárt felhőzetre számíthatunk. Napos időszakok az ország déli, délnyugati felén lehetnek.
  • Északkelet felé több helyen is kialakulhat eső, sőt, helyenként ónos eső, havas eső, hó sem kizárt.
  • Északon a keleti, északkeleti, másutt a déli, délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Kezdetben főleg réteg- és fátyolfelhők lehetnek, majd napközben nyugat felől vastagodhat a felhőzet.
  • A nap első felében északkeleten hullhat néhol csapadék, délután főleg a Dunántúlon is több helyen eleredhet az eső.
  • A déli szél megélénkül, sokfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 16 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb, hidegebb idő.

 

HÉTFŐ

  • Jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd napközben azonban nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Éjjel, reggel még több helyen előfordulhat eső, napközben csak néhol valószínű eső, zápor, az Alpokalján esetleg havas eső, hózápor.
  • Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul, északnyugaton valószínű a hűvösebb, délen az enyhébb idő.

 

KEDD

  • Kezdetben változóan felhős lehet az ég, majd erősen megnövekedhet, megvastagodhat a felhőzet.
  • Éjjel, reggel ködfoltok képződnek.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, eső, néhol ónos szitálás.
  • A déli, délnyugati szél sok helyütt megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 13 fok között alakul, északkeleten valószínű a hidegebb, délen az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás