Karácsony első napjának délelőttjéig még van esély gyengülő csapadékra a Dunántúlon, amely az Alpokalján és a magasabb területeken hó formájában esik. Térképen mutatjuk, hol kell esőre vagy hóra számítani, óráról órára.
A Dunántúlon már most is esik, a nyugati határszélen és az Alpokalján egyre inkább hóba vált az eső. A legvastagabb hórétegre az Alpokalján, illetve a magasabban fekvő tájakon van esély. Az éjszaka folyamán síkvidéken is kialakulhat lepel- néhány cm friss hóréteg. A délnyugat felől érkező mediterrán ciklon még csütörtökön is hoz némi csapadékot a Dunántúlra eső, havas eső, vagy gyenge havazás képében, miközben északnyugat felől szakadozik a felhőzet.
Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük a még lehetséges eső, havas eső, hó várható területi eloszlását szerda 18 óra és csütörtök 24 óra között.
A térképek a csapadék intenzitását jelöli. A világoskék árnyalatok gyenge, a sötétebbek erősebb csapadékintenzitást jeleznek.
Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hull csapadék az országban.
Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.
31 fotó megtekintése
InstPrec_20251224_1700
Szerda 18 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_1800
19 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_1900
20 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_2000
21 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_2100
22 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_2200
23 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251224_2300
Csütörtök 0 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0000
1 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0100
2 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0200
3 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0300
4 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0400
5 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0500
6 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0600
7 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0700
8 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0800
9 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_0900
10 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1000
11 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1100
12 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1200
13 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1300
14 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1400
15 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1500
16 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1600
17 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1700
18 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1800
19 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_1900
20 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_2000
21 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_2100
22 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_2200
23 óra
Fotó megosztása:
InstPrec_20251225_2300
24 óra
Fotó megosztása: