
Esernyőket elő: mutatjuk, hol lesz rájuk szükség az eső miatt pénteken, óráról órára
2025. április. 24 16:47A csütörtök délután érkezett hidegfront a következő időszakban még meghatározó marad, záporok mellett pénteken nyugaton már inkább eső várható, melynek útját térképen mutatjuk, óráról órára.
Pénteken az ország nyugati felén nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható többfelé esővel, záporral. A csapadékot egy sekély ciklon hidegfrontja alakítja, míg jellemzően a késő délelőtti óráktól a Duna vonalától keletre több órás napsütés mellett valószínűek szórványosan zivatarok. A zivatarok pontos helye – kis kiterjedésük és kialakulásuk miatt – nehezen előrejelezhető, erre inkább a radar követését ajánljuk, de a nyugaton vonuló csapadéksáv jól kirajzolódik a térképeken.
Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük a csapadék várható útvonalát péntek 6 óra és 24 óra között.
A térkép a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.
Folyamatosan frissülő radarképeinken megnézhetitek, hogy merre hullik csapadék az országban, az aktuális információkért pedig érdemes figyelemmel kísérni veszélyjelzés oldalunkat is.
Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.