Felhőszakadásra, jégesőre figyelmeztetnek

2019. május. 19 8:58

Délkelet felől egyre többfelé várható zivatarok kialakulása, helyenként rövid idő alatt 25 millimétert meghaladó eső is hullhat. Az ország keleti felében figyelmeztetés érvényes.

Vasárnap a déli óráktól eleinte helyenként, majd délutántól, késő délutántól főként a Dunától keletre több hullámban kell zivatarokra számítani. A zivatarok déli, délkeleti irányból észak felé haladnak és nagy valószínűséggel rendszerekbe is szerveződhetnek. A zivatarokat többfelé kísérheti felhőszakadás (rövid idő alatt lehulló, 25-30 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék), viharos erejű kifutószél (>70-90 km/óra), esetleg néhol nagyobb méretű jég (1-2 centiméternél nagyobb) is, ez utóbbira legnagyobb esély a délkeleti országrészben mutatkozik. A zivatartevékenység az éjszaka során sem szűnik meg mindenütt, a zivatarok várhatóan a reggeli órákra hagyják el az országot északi irányba. Az éjszaka során már a Dunántúlon is kialakulhatnak néhol zivatarok, de ezek kevésbé lesznek hevesek.

Hétfőn a reggeli órákra elhagyják a zivatarok az országot, majd átmeneti szünet után napközben ismét többfelé számítani kell képződésükre, legkésőbb (késő délutáni esti órákban) az északkeleti országrészben. Ezen zivatarok már kevésbé lesznek hevesek a vasárnap esti, éjjeli zivatarrendszerekhez képest, viharos széllökések (60-70 km/óra), kisebb felhőszakadás (20-30 milliméter), kisméretű jég társulhatnak hozzájuk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra vonatkozóan heves zivatarok kialakulása miatt Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megyékre. Továbbá elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás miatt vasárnapra vonatkozóan Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre. Itt intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.