Felhőszakadásra, nagy esőre, zivatarra és hőségre figyelmeztetnek

2022. augusztus. 20 10:41

Hazánk felett egy hullámzó frontrendszer okoz szélsőséges időjárási körülményeket, országszerte figyelmeztetés érvényes.

Vasárnap estig változatlanul ismétlődő jelleggel, több hullámban kell zivatarokra számítani az országban. Alacsonyabb valószínűséggel szombaton az északkeleti tájakon, vasárnap a Nyugat-Dunántúlon dörrenhet meg az ég. A zivatarokat legfőképp felhőszakadás (az ismétlődő cellaátvonulásból akár 25-30, egyes helyeken akár 50 milliméternél több csapadék) kísérheti, de lokálisan jégeső (jellemzően 1-3 centiméteres jégátmérő), környezetükben főleg ma az Alföldön viharos (általában 60-90 km/óra) széllökések is előfordulhatnak.

Szombaton a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes az egész országban.

Felhőszakadás veszélye miatt miatt Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében másodfokú, míg Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Heves, és Békés megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Szombaton az ország északkeleti, keleti megyéire korlátozódik a hőség, ezeken a területeken 25, 27 fok közelében alakulhat a napi középhőmérséklet. A hőség miatt szombaton elsőfokú figyelmeztetés érvényes Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig még másodfokú figyelmeztetés érvényes.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap főleg a Dunántúlon már inkább a folyamatos eső lesz a jellemző. Arrafelé a tartós csapadékhullás által 24 óra alatt összegyűlő mennyiség nagy területen meghaladhatja a 20-40 millimétert, sőt kisebb körzetekben akár 80-100 milliméter körüli napi összeg sem zárható ki. Nagy mennyiségű eső miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna és Baranya megyében elsőfokú, míg Veszprém, Zala és Somogy megyében másodfokú figyelmeztetés érvényes.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az egész országra zivatar veszélye miatt.

Felhőszakadás veszélye miatt miatt Fejér, Tolna, Baranya, Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében másodfokú, míg Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Vasárnapra várhatóan már északkeleten is megszűnik a hőség, arrafelé is csak helyenként alakulhat 25 fok körül a napi átlaghőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.